A somogyi 36. gyalogezred tartalékos zászlósának, Fekete Józsefnek írásaiból már többször idéztünk, most a délvidéki hadműveletről írt visszaemlékezésének befejező részéhez értünk. Az első két részben az ezred mozgósításáról, a határ átlépése utáni eseményekről és a Zomborban lévő utcai lövöldözésekről volt szó.
Címkék: kaposvár zombor somogy fekete józsef somogyi gyalogezred györkő lajos schiller őrnagy
Az alábbi megsárgult felhívást Vadász Ödön - a kaposvári 10. gyaloghadosztály 6. páncéltörő ágyús század parancsnoka - hagyatékának digitalizálása közben találtam. Maga a röplap valamikor 1944 szeptemberében készülhetett. Az orosznyelvű felhívás hátlapján lévő illetményezési kérelmet 1944 október harmadikán küldték meg a század parancsnokságra. Ennek halvány jeleit a beillesztett képen is láthatjátok. A szövegbe a fordítás könnyebb értelmezhetősége érdekében Arnold barátunk némi kiegészítést is tett, amellett hogy le is fordította azt. Ezúton köszönjük neki a segítséget!
Címkék: kaposvár somogy vörös hadsereg 10. gyalogezred; 6. páncéltörő ágyús század vadász ödön
Ma az eddigiektől eltérően egy olyan posztot olvashattok, aminek csak érintőlegesen van köze a történelemhez. Nemrég az OGYK-ban az Új-Somogy olvasgatása közben túlzott irodalmi értékkel nem bíró, de ugyanakkor számomra meglehetősen érdekes verseket találtam az újság 1942 augusztus-szeptemberi számaiban. Ezeknek a verseknek egyszerű somogyi emberek voltak a szerzői, akiket az otthon maradottak hiánya, a katonai szellem, a szülőföld iránt érzett honvágy, és néha hazafias érzelmeik vezérelték ezen sorok papírra vetésekor.
Címkék: nagy sándor kaposvár somogy osztopán rosseb baka somogyjád fazekas györgy böröczky gyula
1944 augusztusában a 10. – somogyi - gyaloghadosztály alakulatait az Északkeleti – Kárpátokba vezényelték a szovjet támadás megakadályozására. Románia kiugrása megnehezítette a magyar csapatok védelmi lehetőségeit. Az egyre inkább teret nyerő szovjet és román csapatok kiszorították Erdélyből, majd az Alföldre kiérve újabb és újabb összecsapásokra késztették a magyar haderőt.
Címkék: kaposvár somogy kárpátok tatár hágó rosseb hadosztály vitéz kudriczy
1943 januárjában járunk, egy a szabadságáról megérkezett somogyi tüzér visszaemlékezéseit olvashatjátok. Visszaérkezése a lehető legrosszabb időpontban történt meg, a frontot már áttörték az oroszok, őket azonban pár emberrel a nem létező arcvonal felé irányítják. Fogságba esésének első napjaiból olvashattok egy részletet.
Címkék: hadifogság kaposvár somogy kaukázus don kanyar tüzér gyalogezred id gyenesei istván
Ebben a bejegyzésben a kaposvári 10/I. tüzérosztály hangulatjelentéseinek egy részét olvashatjátok, 1942 nyaráról. Bár a hadosztályparancsnokság hangoztatta, hogy a tényleges helyzetet nem szabad meghamisítani, a kisebb egységek parancsokai azonban tisztában voltak vele, mit lehet- és mit nem lehet megírni. Természetesen a hangulatjelentések egy része a valós helyzetet többször "árnyalta", és azt egyes esetekben jelentősen "kiszínezte".
Címkék: kaposvár somogy hangulatjelentés tüzérosztály 10. könnyű hadosztály
Címkék: kőröshegy kaposvár zombor körtés somogy gyalogezred fekete józsef gádor jugoszláv magyar örök baráti szerződés
Ebben a bejegyzésben Horváth József honvéd - 6. gyalogezred póttartalékos század, géppuskás szakasz - visszaemlékezéseiből olvashattok. Horváth József az NB II.-es kaposvári Rákóczi futball csapatának volt a játékosa egészen az 1942 októberi behívásáig.
Címkék: kaposvár somogy horváth józsef kosik póttartalékos század novij oszkol sztarij oszkol oros zászlós rákoczi fc
A mai posztot az 1940-es év májusánál kezdjük - és majd folytatjuk a következő részben a nyáron bekövetkező eseményekkel - amikor is a somogyi ezredet is mozgosítják a magyar - román viszony feszültté válásának következtében. Fekete József visszaemlékezéseiből idézzük fel az ezred mozgósításának időszakát.
Címkék: kaposvár somogy juta böhönye kaposújlak kaposmérő gyalogezred fekete józsef csokony kisasszond erdőcsokonya
A mai bejegyzésben négy rövid, "színes" hírt olvashattok a kaposvári gyalogezred 1942 május végén illetve június első napjaiban lezajlott frontra indulásáról. A beszámolók a Somogyi Újság 1942. június 2., illetve június 6. számában találhatóak meg.