A somogyi 36. gyalogezred tartalékos zászlósának, Fekete Józsefnek írásaiból már többször idéztünk, most a délvidéki hadműveletről írt visszaemlékezésének befejező részéhez értünk. Az első két részben az ezred mozgósításáról, a határ átlépése utáni eseményekről és a Zomborban lévő utcai lövöldözésekről volt szó.

(...) A helyzet ennél természetesen mégis komolyabb. Nem jelentkeznek rajvezetőim, végül is zseblámpa segítségével parolikat vizsgálva keresünk három tisztest és szedünk össze embereket, hogy három csökkentett létszámú raj létrejöhessen. Fal mellé húzódva, kapualjtól-kapualjig szökellve jutunk el a város központjába. Itt a hadművelet egyik tárgya a szerb nagytemplom tornya. Állítólag onnan irányítják a lesipuskások tüzét. Fél éjszakába kerül, míg egy puskás szakasz feljut a toronyba. Ezt a manővert kell biztosítanom a térség különböző pontjain elhelyezett géppuskás tüzelőállásokból.

    Közben a lövöldözés semmit sem szűnik. A hangokból megítélve az is feltehető, hogy ezt jórészt saját csapataink okozzák. A sejtelmes sötétségben a fantázia is egyre dolgozik. A tekintetek a háztetőket figyelik. Megmozdulnak a kémények és egy kiálló tégla kúszó ember hátát sejteti.

    Előkerül Schiller őrnagy, zászlóaljparancsnok, aki már az első világháború alatt átesett a tűzkeresztségen. Ez most előnyösen érvényesül magatartásában.  Határozott fellépésével rendet teremt a téren, ahol a különböző alakulatokból összeverődött hadfiak már-már az est folyamán a kávéházban rekedt vendégsereget akarták rohamozni.

   A szekszárdi ezredbeliek halottról is beszélnek. Györkő Lajos hadapród az áldozat. Dunaföldvári fiú, egykori bajai osztálytársam. A sötét utcákon egy kisebb egységet vezetett. Mivel tudta, hogy saját csapata van ott, nem reagált az egyik kapualjból feléje irányuló „Állj!” kiáltásra. Ez aztán a végzetét okozta.

   Közben a toronykutatók is visszatérnek. Embert nem , csak töltényhüvelyeket találtak. Éjfél után a másik templomhoz irányítanak. Ez még nehezebb eset, mert kolostorral van egybeépítve. Itt a rend tagjai kerülnek meleg helyzetbe, mivel nem tudják előkeríteni a sekrestyést, aki az utca felől a templomajtót nyitogatja. A lövöldözés fáradhatatlanul tart, bár már jelentkezik valami biztató is. A város több pontjáról egyre gyakrabban hangzik fel a tüzet szüntess kürtszó parancsoló jele.

Lassan kivilágosodik. Egy békésnek tűnő családi ház kapujából követjük az eseményeket. A lakók félénken spalettát nyitnak. Később a háztulajdonos ki is jön. Állatorvos, jól beszéli a nyelvünket. Igen sajnálja a dolgok elfajult alakulását. Kialvatlan, fáradt ábrázatunk láttán pálinkát kínál.

Húsvét hétfő reggele van. Az otthoni locsolkodásból itt nem sokat látunk. Ez a város éjjel nem sokat aludt. Az emberek nem mernek az utcára lépni, pedig sokan az este nem tudtak hazamenni. Most sem tanácsos elindulni, mert minduntalan igazoltatásnak, motozásnak volnának kitéve, nem is szólva az óhatatlanul repkedő ólommagok veszélyéről. Persze a polgári lakosság nem tudhatja, hogy a mi hadseregünkben is mekkora pánik és félelem keletkezett a lövöldözés hallatán.

Április 14-én a lövöldözés tovább tart. Városszerte kutatás kezdődik az orvlövészek felderítésére. Alagútról is beszélnek, amely a középületeket is összeköti. Századkörletünket is áthelyezzük a városcentrumban kiürült tanítónőképző intézetbe, Itt később vaklárma keletkezik az épület aláaknázásáról.  Ez nem bizonyul igaznak. A felderítő manővereket is megkönnyíti, hogy délutánra már majdnem minden lakóházon látható egy fehér lepedő, vagy törölköző, amely a lakók békés szándékáról árulkodik.

A város felett megjelenik egy saját repülőgép is, amely röplapokat szór. Ezeken három nyelven megfogalmazva kérik az orvlövészeket a tevékenység abbahagyására és figyelmeztetnek az engedelmetlenség következményeire. Sztentori tétel, ha a lövöldözés tovább tart, akkor a katonaságot a városból kivonják és a várost tüzérségi tűzzel rommá lövetik.

A harmadik napra elcsendesednek a fegyverek. A városba kezd az élet visszatérni. Törzslakók és magszállók kimért tartózkodással közelednek. A polgári külsőkből nem lehet lemérni a hovatartozást. Ez igen lelassítja az új állapotok elfogadtatását. A katonaságnál összetartás van érvényben. A gyakorlatozások is csak az utcán történnek. Pár nap múlva ez is oldódik.

Április 20-án, vasárnap délelőtt a Zomborban székelő dandárparancsnokság a várostól déli irányba eső legelőn nagy katonai díszszemlét rendez. Az ünnepi aktusnak a mi zászlóaljunk is résztvevője. A nap szónoka egy vezérkari tiszt. Beszédéből kitűnik a rendezvény alkalmi jellege. Sokszorosan éltet Hitlert ötvenkettedik születésnapja alkalmából. A cécó tábori misével folytatódik, de ennek előtte a misét celebráló tábori lelkész a bűnbánat szentségének gyakorlásával kínál lelki megkönnyebbülést a jelenlévő kb. két és félezernyi esendő lélek számára. Az eredmény könnyen felmérhető. Egyetlenegy katona sem akad, aki a gyónás révén óhajtana lelki terheitől szabadulni. (...)

A következő napokban megkapjuk az ezredünk visszarendeléséről intézkedő parancsot. Április 26.-án búcsúestet tartunk és még azon éjszaka berakodunk.

Április 27.-én vasárnap reggel fél öt órakor szerelvényünk elhagyja a zombori vasútállomást. Még azon nap délután Kaposvár virággal és katonazenekarával fogadja hazatérő ezredét. (...)

A következő napokban a tartalékos legénység leszerel.