Kedden este a kaposvári városháza dísztermében tartották 
Lukács Bence Ákos és Szabó Péter A somogyi rosseb hadosztály a Don-kanyarban című könyvének díszbemutatóját. Az ünnepségre e sorok írója is hivatalos volt, akinek a szokottnál is erőteljesebben kalapált a szíve: a nagypapám, Horváth „Dodri” József a doni harcokról készült emlékiratai is megtalálhatók az igényesen összeállított, hiányt pótló könyvben. (Fenyő Gábor alábbi írása 2016.01.13-án jelent meg a Somogyi Hírlapban.)
A doni harcokban részt vett a 10. kaposvári könnyűhadosztály is: ők voltak a rosseb-bakák. Vonattal vitték őket a keleti frontra, ahol még egy hónapos, bő ezer kilométeres erőltetett gyalogmenet várt rájuk. A hadosztály létszáma 13 ezer 500 fő volt. Közülük több mint hétezer baka soha nem tért haza.
Bár nagypapám már több mint három évtizede itt hagyott bennünket, mégis úgy emlékszem a történeteire, mintha csak tegnap mesélte volna. Mert akkor számomra mesének tűnt mindaz, ami nagyon is valóság volt. Hogyha akarták, sem tudták volna használni a fegyvereiket, mert a sokszor mínusz 35–40 fokos hidegben egyszerűen befagytak. Hogy a németektől kapott barna kenyér mennyire íztelen és ehetetlen volt: jó vastagon megkenték vajjal, amit aztán lenyaltak róla. Újra és újra megismételték a műveletet, így tartva életben magukat...
Hogy akinek nagy szüksége támadt, s nem bírta már tovább, annak egy hirtelen mozdulattal késsel széthasították a nadrágját, majd dolga végeztével villámgyorsan vissza is varrták. Hogy megtanultak menetelve aludni: az egyik kezükkel a szekér oldalába kapaszkodva hunyták le a szemüket, miközben tartották a lépést a menetoszloppal. Mert aki kidőlt a sorból, az végleg ott is maradt...
A nagypapám azon kevesek közé tartozik, akik hazatértek a Don-kanyarból. A legtöbb magyar katona – a 200 ezerből mintegy 120–130 ezren – örökre ott maradtak: csatában elestek, megfagytak, fogolytáborba kerültek, örökre eltűntek. A munkaszolgálatosoknál még megdöbbentőbb volt az arány. Az orosz frontra vezényelt 40 ezer munkaszolgálatosnak talán ha a tizede ért haza élve... Nekik állít emléket Lukács Bence Ákos és Szabó Péter könyve: a 73 évvel ezelőtt a Don-kanyarnál történtek, a II. magyar hadsereg totális megsemmisülése soha nem merülhet a feledés homályába...
Így kezdődött
Lukács Bence Ákos még egyetemistaként, 2008-ban kezdte meg a gyűjtőmunkát. Két évvel később csatlakozott hozzá Szabó Péter történész. A hiányt pótló könyv 44 dokumentumot dolgoz fel; olyan egykori haditudósításokat, beszámolókat, amelyek nemcsak az egyenlőtlen doni csatákat örökítették meg, hanem az orosz hadifogolytáborokban uralkodó áldatlan állapotokat is. Sokan voltak, akik nem élték túl...
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el. Fotó: nagylajoskiralygyalogezred.blog.hu
