Idén ősszel jelent meg Lantai Vince tartalékos zászlós korabeli, a II. világháború közepén íródott naplója, melyet unokaöccse, Selmeczi István látott el jegyzetekkel, kiegészítésekkel. A rendkívül olvasmányos naplót alig lehet letenni. Maga az író rendkívüli módon közel engedi magához az olvasót, a végkifejlet azonban -  ahogy azt valahogy az elejétől fogva érezni lehet  - rendkívül tragikus. A naplóból Selmeczi István szíves engedélyével közlünk részleteket.

A könyv főhőse Lantai Vince tartalékos zászlós (posztumusz hadnagy) aki a kaposvári Baross laktanya katonájaként fokozatosan lépked előre a katonai ranglétrán, mígnem a délvidéki hadművelet után önként jelentkezik a keleti frontra. A napló gerincét a keleti megszálló tevékenység adja, de a naplón keresztül sok mindent lehet látni a korabeli kaposvári és Kaposvár környéki polgári életből, vagy akár Délvidék visszavételéről és a 2. harkovi csatáról. Nem történelemkönyv, hanem inkább sok-sok pillanatkép a háborúból, illetve egy főhajtás az elfeledett honvédeink emléke előtt.

Az alábbi fotón a somogyi 36 gyalogezred I. zászlóalj tisztikarának fotója látható az 1940-es erdélyi bevonulás időszakából. Akiket eddig sikerült azonosítanunk a képen látható tisztek közül  Felső sor: bal3 Fekete József hdp.örm később t.zászlós, jobb2 Lajtai Vince hdp.örm később t.zászlós; Középső sor: bal5 dr Bizse Ferenc t zászlós, később o. hdgy; Alsó sor: bal5 Schiller János őrnagy (zászlóalj parancsnok)


Bevonulás Délvidékre

„1941.IV.12. (szombat) 5 órakor sorakozó, 6 óra után indulunk a határ felé. Légierőink keringenek, tüzérségünk lövi az ellenség erődvonalát. Egy pusztán Tornahy őrnagy kiadja a támadási parancsot. Hadtestünk támad kb. 1,5-2 km sávban. Elöl a 12. dandár, mögötte a 10. dandár; előttünk a 36. gyalogezred és a 6/III. zászlóalj. Zászlóaljunk a támadási sáv jobb szárnyán. A készenléti helyre megyünk, majd ki az útra és várjuk a támadás megindulását. Légierőnk 28 gépe, a tüzérség tüze után, 10 óra tájban megkezdi az erőd bombázását. Az út árkában didergünk, az autók nagy számmal jönnek-mennek. Megebédelünk. A nap csak néha bújik elő. Kb. 3 órakor elindulunk. Katymár, a gyönyörű falu után dél-nyugatra elérjük a határt. Az ellenség elmenekült. Zárt rendben menetelünk. 18 óra 45 perckor érünk a határhoz. Ima, pár szó Őrnagy úr részéről, és átlépjük a határt. Az első gabonából szakítok pár szálat, haza akartam levélben küldeni, ezért zsebre tettem. Az utolsó magyar rész Ó-legyen állomás volt. Csak állomás. Rajta vesztegelt egy mozdony pár kocsival. Utána felszedett pályatest. A határ átlépésekor gyönyörű napsütés, minden nagyon szép. Így érünk be Regőczére, nótaszóval.”

  Indulás a frontra (1941. nov. 1.)Kaposvár a képen sorszám szerint: (1)Vén Géza őrnagy, (2) Tallér János hadnagy, (3) Németh László hadnagy, (4) Matolcsy Gusztáv hadnagy, (5) Dr. Bertalan János zászlós, (6) Tormási zászlós, (7) Horváth Gyula zászlós, (8) Bánhidy Gyula zászlós, (9) Lantai Vince zászlós

Az elfoglalt Kijev, gyalogmenet közben

„1941.XI.23.(vasárnap) 2 óra előtt ébresztő. 3 óra után indulás Kiev felé. Reggeli: üres feketekávé, kenyér nélkül. Kb. 12 km-es menet után érkeztünk el egy futóhomokos részhez, mely egészen más volt, mint az eddig látottak. A kilométerek jól fogytak, mert 10 órakor beérkeztünk Kiev elővárosába, illetve Kiev déli részébe. Az út mellett sok német katonasír, egy helyen pár lapátnyi földdel betemetett holttest lábfeje látszik ki, melynek boka részéről a kutyák már leették a húst. Egyébként sok a kutyahulla, valószínűleg azért lőtték agyon őket, mert kikaparták a halottakat. Az egyik faluban erős kanyar és emelkedőnél rengeteg tábori erődítés nyoma, sok géproncs, rom és sok sír. Hideg van. Vasárnap Kievben. Szálingózik a hó. 13 órakor megyünk tovább. Iromba nagy házak és viskók váltogatják egymást, minden piszok és a legnagyobb változatosság. A háború nyomai is látszanak, de ez a piszok, ami itt van, tipikusan keleti. Épül a város, de nem tűntek el a lebujok sem. A 450.000 lakosú város belső részét, mely állítólag elég szép, mi nem láttuk, bár a városban mintegy 8 km-nyi utat tettünk meg. Kacskaringós út vezetett a hadi hídhoz, melyet még most is építenek a németek; hadifoglyok húzzák kötéllel a hatalmas fatörzseket, melyeket villanyerőre berendezett sulykoló gépek kényszerítenek mélyre, a Dnyeper fenekére. A híd mellett jeget robbantanak a németek. Jobbra és balra a szétrombolt hidak. Van kisebb fahíd is, melyet a németek építettek. Mindenütt rengeteg német. Ütemes munka mindenfelé. Este igen hosszú és kacskaringós út után, talán többször is eltévedve érkezünk meg Darnicára (Darnicsa) 20 óra tájban. A vacsora csak 21 órakor kész. Az út eléggé kimerített. Először életemben. Vékony falú, fűtött, de szalmátlan épületben szállásoltunk el. 23 óra tájban jött be a vonat, ami a takarót hozta. A szoba az éjszaka folyamán eléggé bemelegedett. Az éjszakát vaságyon töltöttem, szalmazsák helyett, fenyőgallyon fekve. Akácot csak Bialacserkowban láttam, sem azelőtt, sem azóta.”

Partizánharcok

1942.I.6.(kedd) Éjféltájban érünk Csernóticsibe, majd hajnalban Lawinkibe (talán: Lavy), ahonnan ismét kapunk pol.-okat. Reggeli már megvolt Lawinki előtt egy kis faluban. 7 óra tájban elindulunk az erdőbe, ahol a partizánok vannak. Elérve az erdőt, abba még jó pár 100 métert megyünk, ott a vonatrész lemarad. A pol.-ok elöl, én utánuk, az élen. Váti raja él, a szakaszom előoszlop, a policia mögött mintegy 20 méterre. Jani oldalt biztosít, Gyuszi a vonatot védi, mely lemaradt. Egyszer fél jobbról tüzet kapunk. A policia géppuskáját tüzelőállásba viszi és megnyitja a tüzet. A hatása rendkívüli. Az ott levő 15-20 főből álló partizán csoport menekül. Én szakaszommal a balszárnyon támadok. Két nagyobb és több kisebb földalatti telepet kell szakaszommal elfoglalni. A földalatti telepek nagyszerűen elkészített, fenyőfából ácsolt, fallal és tetőrésszel, a tetején fél méteres földréteggel. A lejárattal szemben folyosószerű hely, ennek közepén nagy kályha. A lejáratnál, az őr részére egy őrhely volt bevájva. Beljebb, jobbra és balra, egymástól fenyőoszlopokkal elválasztott fülkék priccsekkel. Egész rendes hely lehetett, de nem télre való. A telep elfoglalása után támadunk észak-kelet felé, a menekülők nyomai mentén.”

Menet Harkovba

„1942.II.5.(csütörtök) 8 órakor indulás a 25 km-re levő Pirijatinba (Pyriatyn). Életem legkínosabb napja. Rettenetes hideg volt. A szél szemünkbe vágta a havat. Arcomon sokszor megjelentek a fehér foltok, a fagyás jelei. Egész úton dörzsöltem arcom hóval és kézzel, meg kesztyűvel. Este érkezünk meg Pirijatinba, a kb. 5000 lakosú városba. Éjszaka egy helyes kis, rendes szobában, valószínű tanítóéknál laktam. Este becsájáztam. Együtt vacsoráztam Ferivel, Kővágó őrvezetővel és Horváth tizedessel. A faluban éppen akkor lőttek meg egy partizánt. Este rádiót hallgattunk. Csak hangszóró volt a városban, a rádió központi, német kezelés alatt állt, kizárólag Berlint lehetett hallani.”

Csánki Gábor tábori lelkész 1941. január 30-i és február 2-i és 3-i naplóbejegyzései:

„Kenyerem jéggé fagyott. Úgy kell felmelegítenem. A házigazda gyereke – amikor gyufát gyújtottunk – csodálkozott. Ő még nem látott ilyet…”

 „…Kegyetlen ítéletidő. A nagy 1-2 m-es hófúvások miatt – míg a lakosság és a hadifoglyok el nem takarították – sokszor hosszú perceket s egy alkalommal több, int egy órát is kellett várnunk. Ember, állat számára ez volt az isteni ítéletidő. A szél úgy süvített, mint – amikor a mozikban szoktunk ilyet látni és hallani… Az emberorvos szerint – aki az I. világháborút is végigküzdötte – ilyen kegyetlen ítéletidőben akkor nem volt részük.”

„A hadifoglyok ezrei készítik számunkra az utat.”

A harkovi csatáról

„1942.III.20.(péntek) 4 órakor riadó, 5 órakor menet Bol. Gomoljsára (Bolsaja Gomolsa; Velyka Homil’sha). Passikin (Pasiky) keresztül, ahol már megásott sírokat és előtte fekvő német és magyar hősi halottakat látunk. 10 órakor indultunk, hogy Suhaja Gomoljsát (Szuhoja Gomoljsa; Sukha Homil’sha) elfoglaljuk. A német bombázók és aknavetőink erősen lövik Bol. Gomoljsa keleti erdőszegélyét, mert a faluban már ellenség volt és véres harc árán vettük csak birtokba ezt a keleti szegélyt is. Rövid, félórás tűzharc közben, igen súlyos fejlövéssel megsebesült Kollár Feri zászlós (az 5. század egyik szakaszparancsnoka), ellőtték Dr. Bertalan zászlós bal felső karját, a 35. születésnapján (csontlövés). Az ő szakaszából elesett Lakatos László tizedes és Gödör Lajos honvéd. Meghalt még Zsilinszki őrvezető, a géppuskás századtól. Az ellenség páncéltörő ágyúja bemért és lőtt. A zászlóalj átcsoportosított a kb. 300 méter széles, két oldalról erdővel szegélyezett völgy déli oldalára és ott előrejutott kb. 2 km-re. Az északi oldalon támad a 38-as zászlóalj, mely előző napon, súlyos veszteségek árán a falu nagy részét elfoglalta. Átcsoportosítás közben erős ratatámadás ér bennünket (8 gép), a század pillanatok alatt eltűnik az épületekben. Én hóköpenyben a hóra fekszem. Az ellenség piszkos módon, foszforos lövedékkel felgyújtja a segélyhelyet. Később is állandóan keresi a vöröskeresztes zászlót, amit azonban nem teszünk ki. Légvédelem még nincs itt. Az ezred Passikiben van.Délelőtt megsebesül Mayer János honvéd aknagránát szilánktól és Mák honvéd fejlövéssel, könnyen. Éjjel ismét több légi támadás. Kb. 3 órakor térünk nyugovóra Bol. Gomoljsán.”

Csánki Gábor tábori lelkész e napi naplóbejegyzése:

 „A dandárparancs szerint, mind a három zászlóaljnak részt kell venni a támadásban és el kell foglalniok Suhaja-Gomolysát. Segítségükre voltak a német stukák. Délután 4-kor Bol-Gomolysán voltam a kötöző helyen. Láttuk a német gépeknek a munkáját, hisz fölöttünk vették be az irányt. Alig mentek el a német gépek, jöttek a raták. Azok meg a mi állásainkat lőtték, bombázták. Éjjel hat alkalommal jöttek a raták, s a mi falunkat – Bol-Gomolysát – bombázták. Azt gondolták, hogy ott vannak a mi harcoló egységeink. Amikor jöttek a gépek – mindenegyes alkalommal lefeküdtünk a hóba. Az egyik alkalommal hallottuk a sistergést – bomba zuhanását – szívünk a torkunkban dobogott s azt gondoltuk, hogy itt a vég. Két bomba a közelünkben esett le és robbant. Jön a harmadik…félelem…ima…s hála a jó Istennek nem jött…”

A katonai temetőkről Harkov környékén (Csánki Gábor visszaemlékezése)

„Hazajövetelem előtt a dandár vezérkari főnökétől azt a feladatot kaptam, hogy keressem fel a Szmijewi, a Bogoduhowi, a Taranowkai hősi temetőinket és minden egyes sírra szögeljük fel a sorszámmal ellátott alumínium táblácskát, melyen a magyar címer is rajta van. Kaptam egy német katonát, aki oroszul is és magyarul is beszélt. Ezt a feladatot mi 3 hét alatt végeztük el. Utaztunk nyitott és zárt vagonokon, autóval és a sztaroszták által rendelkezésünkre bocsájtott szekereken.

A három temetőben minden egyes sírról fényképet készítettem. (Két sír van egy képen.) ezeket a képeket hazajövetelem után lev. lap nagyságban elküldöttem a közvetlen hozzátartozóknak.

Előttem van Háborús emlékeim című albumomnak egyik lapja. Ez van ráírva: Hősi halottaink. Az egyik kép a Taranowkai szépen bekerített temetőt ábrázolja, a maga 120 halottjával, fejfájával. – A másik képen a Szmijewi halotti temetőnk látható, a maga 90 halottjával s a harmadik képen a Bogoduhowi temetőnk, a maga 24 halottjával.

Mindegyik temető elhagyásakor imát mondtam, s azzal búcsúztam, hogy: Nyugodjatok Békében!”

A könyv megrendelhető az alábbi linken: http://users.ininet.hu/selmecziistvan/?page_id=264

Fényképek forrása: az első és a harmadik Selmeczi István honlapjáról származik, a második a blog szerkesztőjének tulajdonában van