Fekete József zászlós visszaemlékezéseiből már többször idéztünk, most az 1940-es eseményekről való visszaemlékezését folytatjuk. Jelen idézetben a háborús készülődésről, a nagy menetelések időszakáról - az erdélyi román vidéken való keresztül vonulásról - és a személyes tapasztalok megosztásáról lesz szó.
"1940. június 29-én újabb katonai események történtek Kelet - Európában. A szovjet csapatok megszállják Besszarábiát és Észak – Bukovinát, ugyanakkor Bulgária Dobrudzsát követeli Romániától. A magyar kormány is lépéseket tesz. Parancsot adnak a mozgósított egységek román határ menti felvonultatására. Zászlóaljunk egy 70 tengelyes vasúti szerelvényen indul útnak északkeleti irányban. A második hajnal virradóra érkeztünk meg Nagyecsed kirakodó állomásra. Az állomás közelében tereli a vizét a Tiszába a Kraszna csatorna. Itt éppen civil emberek tevékenykedtek. Egy férfihullát húznak ki a partra, odaátról érkezett, úgy mondják, mostanában ez gyakrabban előfordul. A kezdeti jelek nem lelkesítőek. Menetoszlopunk az ecsedi lápot átszelő országúton vonul tovább keleti irányba. (...) Déltájban érkezünk Szatmárököritó ( ma Ököritófülpös[1]) községbe. (...)
Ököritó lesz az ezredparancsnokság székhelye. Zászlóaljunk innen keletre Rápolton szállásol, (...) Reménykedtünk benne, hogy a keveset ígérő községben rövid tartózkodásnak nézünk elébe. Tévedtünk. Rápolt hat héten át szálláskörletünk maradt. A délelőtti kivonulások helyszíne a porcsalmai legelő. Meleg nyár van, de a várható nagyobb próbatétel miatt sisakban kellett gyakorlatozni. A tét igen komoly, el kell sajátítani az erődrendszerek megtámadásának és elfoglalásának technikáját. Mindezt erődök nélkül, hacsak a „búsképű lovag” eszével a kútgémeket nem tekinthetjük annak. A harcgyakorlatokat éleslövészetek követik. Lőtérül az ecsedi lápság végtelen és néptelen rengetege kínálkozik. (...) Közben zászlóaljparancsnokunk sem tétlenkedett. Hasistennek szolgálva létrehozta a tiszti étkezdét. Kiszámította, hogy helyi olcsóbb beszerzésekkel az étkezési pénzből egy kis megtoldással jobb koszt állítható elő, mint a központi ellátás. A zászlóalj tiszti létszámát megtoldotta a karpaszományosokéval, így 30 fővel számolva kedvező házias ellátás volt biztosítható. Éttermül a falu egyetlen tanterme szolgált, amely nyáridőben éppen üresen ásítozott. A kivitelező Nagy Karcsi konyhaparancsnok, a „harci feladat”-ot kitűnően megoldotta. Konyhája mindig működésbe lépett, ha a tartózkodás több naposnak ígérkezett.
Augusztus elején hírek érkeztek arról, hogy az erdélyi kérdés békés úton nyer megoldást. A hónap közepén össze is ülnek Turnu Severinben a román - magyar diplomaták a probléma tárgyalására.
Egy hét alatt semmi előrejutás nem történt. A magyar kormány újból a háborús elintézés felé fordul. Parancsot kapunk, hogy a határhoz közelebb eső Szamosangyalosra helyezzük át szálláshelyünket. Ez már a készenléti hely lenne a támadásra. Augusztus 27-én a hadtest támadási tervéről rémhírek szivárogtak. Hadtestünk Szatmárnémeti irányában támad és a szamosi horpadáson nyomul előre. Közben a román hadseregről lekicsinylő értesülések keringenek, így a hangulat bizakodó. De hirtelenében még egy elmaradt kiképzési fokot is teljesíteni kell, mert a továbbiakban tizedesi rangban szakaszparancsnoki beosztásba kerülünk. Az ezredparancsnok jelenlétében a szamosangyalosi moharral felvert tarlókon ez is megtörténik, s így várhatóan rövidesen hadapród őrmesteri rang kerülhet a mundérunkra. Lassan egy éve vagyunk katonák Ez alatt a stratégiából sok mindent elsajátítottunk. Valójában mégis közelebb vagyunk egy civil állampolgárhoz, mint a jó katonához, mert kritikus helyzetben inkább vállalnánk a gyáva élő, mint a hősi halott szerepét. Ilyen próbatételre azonban most nem került sor.
A nagy menetelések időszaka
A nagy ügyet augusztus 30-án a bécsi döntés békésen megoldotta. Erdély északi része harc nélkül Magyarországhoz került. A megszálláshoz nem kell hadilétszámú hadsereg. Így az állomány egyharmada leszerel. A hazamenők csoportjában a tartalékosok közül a családfenntartók, és a nagycsaládosok jönnek számításba. A fordulatot legtöbben örömmel nyugtázzák, mások sajnálják, hogy egy élménnyel szegényebbek lesznek, olyan is akad, amelyik felmegy a község tornyába, hogy legalább messziről láthassa Erdélyt és a távolról idesejlő szatmári hegyek irányába keres templomtornyok látásával enyhítő írmagot.
A következő napok a bevonulásra való lázas felkészüléssel telnek. Mindennek fényleni, ragyogni kell, már aminek lehet, mert a rozzant szekereken nincs mit glancolni. A lelkesítő nap szeptember 4.-én virradt ránk. Kár lenne letagadni, hogy minden ott lévő magyar ember olyan hittel indult el, hogy most minden lépésével hozzájárul nemzeti történelmünk egy szebb fejezetének megírásához. Mire a Nap felemelkedik, menetoszlopunk már a Szamos töltésén vonulva a csengeri átkelőhelyhez közelít. Itt aztán hosszú várakozás kezdődik., az egész IV hadtest ezen az útvonalon indul. Az elsőbbség a gyors alakulatoké. Állunk és várunk. Ezredünk úgy tűnik a végére sorol. Elölről hírek jönnek. A szatmárnémeti fogadáson a Legfelsőbb Hadúr is jelen van. 9 óra tájban a menetoszlop is mozgásba lendül. Csenger után dűlőutakon vezet a menetvonal. Határsorompó nincs, hisz itt nem volt hivatalos átkelőhely. A határ jelenlétére a magas megfigyelők jelenlétéből lehet következtetni. Az első község Vetés. Díszkaput keresünk, nincs, de még ember is alig akad az utcán. A lakosság vegyes, a román utóvéd csak éjjel hagyta el a községet. Csalódottan menetelünk tovább azon hittel, hogy Szatmárnémeti nagy város, az majd mindent kárpótol. Déltájban érkezünk Szatmárnémeti határába. A külvárosban a menetoszlop megáll. Elöl tétovázás, majd értetlenül a város peremvonalán haladunk tovább. Elkerüljük a centrumot, ahol ünnepélyes a fogadtatás. Mielőtt végleg elcsüggednénk, az utcai nézegetők közül egy hölgy odafut hozzám és megcsókol. Íme egy apró jel arról, hogy mégsem jöttünk hiába. Szép számmal vannak itt testvéreink, akik számára érkezésünk nem csak újszerűséget hanem egy felszabadultabb világ ígéretét is jelenti.
Későbbi értesüléseink adnak feleletet a centrumban történtekre. Horthy hiúságát csak a motorizált alakulatok felvonulása táplálta. A gyalog katonák és a szekerek láttán befejezte hadúri szemléjét és rosszalló megjegyzésekkel elhagyta a dísztribünt.
Szatmárnémeti után Hiripen ebéddel egybekötött pihenő. Az útvonal a Szamos partján aznap Ivacskóig tart. Itt éjszakai szállás. A nyugvást azonban biztosítani kell. E feladatból már az első éjjel szakaszom részesedik. Három géppuskás rajom a falu délkeleti kijáratánál megy tüzelőállásba. A 33 km-es gyaloglás után a puszta földön felváltva szunyókálunk."
(Folytatjuk...)
Az ikon méretű fénykép a http://toroxentmiklos.hu/viewtopic.php?id=23 oldalról származik.
