Egy korábbi bejegyzésben már szóltunk a somogyi gyalogezred délvidéki hadműveletben való részvételéről. Most folytatjuk a Fekete József beszámolóját, amiben a határátlépéstől a Zomborba való érkezésen át az utcai harcokig jutunk el.
Nyilvánvaló, hogy az első lépésben felvonulók semmiféle ellenállásba nem ütközhettek. 18 óra 30 perckor puskalövés nélkül jutunk át Jugoszlávia földjére. Egy óra múltával Regőce községbe érkezünk. Megfelelő biztosítással itt töltjük az éjszakát. Szakaszom egy magyarul is beszélő családhoz kerül. Jó szívvel kínálják a szokásos nagyszombati sonka, torma, kemény tojásos vacsorát.
Húsvét vasárnap reggel biztosított menettel indulunk a hajdani Bács – Bodrog - Kiskun megyei székhely, Zombor város irányába. Az útba eső települések Körtés és Gádor községek házai, udvarai igen jómódú és fejlettebb technikával rendelkező kisgazdaságokról tanúskodnak. Délután három óra tájban feltűnnek a monarchia korabeli „metropolisz” tornyai. Ahogy közelítünk csak fokozódnak a vegyes érzelmekkel kavargó izgalmak. Vajon milyen lesz a fogadtatás?
Délután öt órakor érkezünk a város főterére. Rengeteg ember az utcákon, nagy az ováció, zászlólobogtatás és a magyar hadsereget éltető bekiabálások. Mondhatnám meglepő és meleg fogadtatás. Az előző napok balfogásai után szinte feldob bennünket az ünneplés, majd fantáziánk is is működésbe kezd az elkövetkező napok kellemes élményeiről.
A centrumtól kissé távolabb, egy klubhelyiségnek szolgáló épületben szállásol el századunk. Károly bácsival, a mellém beosztott tiszti küldönccel két házzal odébb, egy kényelmesnek ígérkező családi házban magam is bekvártélyozok. Házigazdánk egy nyugdíjas tanárnő, jól beszéli a magyar nyelvet, de a szerbet is és a németet is. Ebben a városban mindegyikre egyformán szükség lehet. Kissé nyugtalanít, hogy a másik szoba ablakán egy ottfelejtett szerb katonatiszti sapkát látok. A házigazda viszont kedves, jó szóval vacsorára invitál, majd fel is tálalja a párolgó töltött káposztát. Éppen a kanál után nyúlnánk, amikor kívülről egy géppisztolysorozat hallatszik, majd utána egy másik, hosszabb. Közben puskák pukkanak, majd rákelepel egy géppuska is. Pár percen belül a lövöldözés eszeveszett módon kiterjed.A pánikot csak növeli, hogy az egész városban megszakad a villanyszolgáltatás. Károly bácsival gyorsan összepakolunk és mennénk vissza a csapathoz. Ahogy a nagykaput óvatosan nyitni kezdjük egy géppisztoly sorozat ólommagjai nyomban ott záporoznak végig a kapu előtti járdán.
- Az áldóját, ennek a fele sem tréfa – füstölgünk és egyenlőre okosabbnak tartjuk, ha a visszanyomott kapun belül maradunk. Aztán Károly bácsi mindinkább ellágyul, majd könnyes szemmel rosszallását kifejezve felteszi a kérdést:
- Hadapród úr, minek kellett nekünk ebbe a városba jönni?? Csitítani alig tudom, de aggodalmát értőn fogadom. Odahaza, Kőröshegyen felesége és három gyereke aggódik miatta. A kérdésre válaszolni mégsem tudok, mert számomra is érthetetlen, hogy miért kell egy olyan országra támadni, amivel alig pár hónapja (1940. december 12.-én) békét és örökös barátságot kötöttünk.
Ahogy aztán a tüzelés kissé csillapodni kezd, futva a századhoz jutunk. Itt már szükség van rám. Három géppuskás rajjal a centrumba kell mennem, a csetnikeket felkutató puskás századok támogatására. A feladat nem szívet melengető, de hát én vagyok a legfiatalabb szakaszparancsnok. Lassan kezdek az első ijedésből felocsúdni. Amikor az imént az utcán futottam, láttam, hogy a nagy lövöldözés ellenére is még minden épségben van. Elhagyottan búsoló fejekkel álltak a lovak és a motorizált járművek nagy gumikerekei sem kaptak találatot. Itt a vaklárma nagyobb volt az életveszélynél. Amint a rajparancsnokaimat keresgélni kezdtem, az előbbi feltételezésem részben igazolást nyert. A folyosó végén a század egyik ruszin legénye félig nyitott ablakon a szomszéd ház kéménye felé irányítva éppen akkor adott le egy lövést. Megkérdeztem mire lő? Tört magyarsággal azt válaszolta, hogy ott ment a háztetőn egy macska. A helyzet ennél természetesen mégis komolyabb. Nem jelentkeznek rajvezetőim, végül is zseblámpa segítségével parolikat vizsgálva keresünk három tisztest és szedünk össze embereket, hogy három csökkentett létszámú raj létrejöhessen. Fal mellé húzódva, kapualjtól-kapualjig szökellve jutunk el a város központjába. Itt a hadművelet egyik tárgya a szerb nagytemplomtornya. Állítólag onnan irányítják a lesipuskások tüzét. Fél éjszakába kerül, míg egy puskás szakasz feljut a toronyba. Ezt a manővert kell biztosítanom a térség különböző pontjain elhelyezett géppuskás tüzelőállásokból.
Közben a lövöldözés semmit sem szűnik
(Folytatjuk.)
