Vadász Ödön - 1938-ban a 6gye 3századának szakaszparancsnokaként - kicsi.jpgVadász Ödön hivatásos főhadnagy nevével akkor találkoztunk először, amikor egy kaposvári padlásról előkerültek az általa 1944 augusztusától ugyanezen év karácsonyáig vezetett 6. honvéd gyalogezred ezredközvetlen nehéz páncéltörő ágyús századának iratai. Precíz ember képe rajzolódott  ki előttünk, ugyanis az iratanyag - így lassan 70 év távlatából nézve is - rendkívül "stréber" módon volt vezetve, és szerencsére tárolva is. Ezzel gyakorlatilag lehetővé tette számunkra azt, hogy egy teljes század, több mint fél éves történetébe a lehető legapróbb részletig betekintést nyerjünk. Most az ő katonai pályafutásának főbb állomásait mutatjuk be, a róla készült fényképek segítségével.

 Vadász Ödön,  hivatásos főhadnagy 1913 augusztus 2-án született a Somogy megyei Marcaliban. Tényleges katonai szolgálatát 1935. október 5. és 1936. szeptember 20. között a kaposvári székhelyű "Nagy Lajos király" 6. honvéd gyalogezred I. zászlóaljának 3. puskásszázadában teljesítette. Ezen időszakban végezte el a 6. gyalogezred összevont tartalékos tiszti iskoláját is. Ezt követően kettő év továbbszolgálatot vállalt, s szakasz-, majd századparancsnokként szolgált alosztályánál. Közben 1937. január 11. és május 31. között a 6/I. zászlóalj tisztesképző iskolájának oktató tisztjeként tevékenykedett. 1939. január 3-ától július 5-éig a Ludovika Akadémia alantos tiszti tanfolyamának hallgatója volt, melynek abszolválását követően felvették a hivatásos tiszti állományba és egyúttal hadnaggyá nevezték ki. 1939. augusztus 6-ától a 6/I. zászlóalj segédtisztjeként, december 2-ától pedig a 6. gyalogezred egyesített karpaszományos iskolájának alantos, illetve oktató tisztjeként teljesített szolgálatot. Mint a 6/3. puskásszázad parancsnoka részt vett az erdélyi mozgósításban és a bevonulásban.

Vadász Ödön - 1940 - Alsó sor jobbról a harmadik - középen Ludányi Antal ezredes - (Major Jenő hagyaték).JPG

Vadász Ödön (alsó sor, jobbról a harmadik) 1940-ben a 6/I. zászlóalj tisztikarának csapatfotóján. Alul középen Ludányi Antal ezredes. (Fotó: a szerzők tulajdonában)

1940. október 11. és 1942. április 20. között a 6/I. zászlóalj segédtiszti teendőket látta el, s közben a 36/3. puskásszázad parancsnokaként 1941. március 31. és május 1. között részese volt a délvidéki hadműveletet megelőző mozgósításnak és eseményeinek. Hivatásos főhadnagynak ezek után nevezták ki 1941 november 1.-ével.1942. június 6-án a 36/I. zászlóalj segédtisztjeként vonult el a 2. hadsereg Don menti hadszínterére, ahol október 7-étől a 36. gyalogezred ezred I. segédtiszti teendőit látta el.

Kicsi - Vadász Ödön  - 1942 szeptember - Krizanich ezredessel a 36osok lápján.jpg

Vadász Ödön főhadnagy Krizanich Andor ezredessel, a 36. gyalogezred parancsnokával, 1942 telén a Don - kanyarban  (Fotó: a szerzők tulajdonában)

 Kicsi - Vadász Ödön - 1942 december - Balra tőle Móré alez és V Szabó János hdgy.jpg

 Vadász Ödön, Móré Andor alezredes és V. Kovács József hadnagy társaságában 1942 novemberében a 36-osok lápján (Fotó: A szerzők tulajdonában)

Miután visszatért a hadműveleti területről, a 6. gyalogezred I., illetve II. ezredsegédtisztjeként teljesített szolgálatot. 1944. március 11-én a 6. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús századának parancsnokává nevezték ki, március 20. és április 10. között Várpalotán elvégezte a 75 mm-es nehéz páncéltörő ágyús századparancsnoki tanfolyamot, majd május 1-jétől mint a Hunyadi védőállás szemrevételezőtörzsébe beosztott nehéz páncéltörő ágyús előadó a Kárpátok keleti előterében tevékenykedett.

Vadász Ödön B2 - 1944 Az Észak Keleti Kárpátokban.jpg

(B-J): Gazsi Lajos százados, Vadász Ödön főhadnagy, Ludányi Antal ezredes, Tevely Balázs százados és egy ismeretlen katona 1944 szeptemberében az Északkeleti Kárpátokban, Kőrösmező környékén (Fotó: a szerzők tulajdonában)

Újabb frontszolgálatára augusztus 3-ától került sor, amikor a 10. gyaloghadosztály közvetlen nehéz páncéltörő ágyús századának parancsnokaként részt vett a Kárpátok előterében, a Duna-Tisza közén, majd Budapest védelmében folytatott harcokban. 1945. január 30-án Budán, a Margit körút 5/b. számú házban szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1947. június 19-én tért vissza. Politikai magatartását a pécsi 2. honvédkerület parancsnokság igazoló bizottsága 245/ig. biz. – 1947. szám alatt „Igazoltnak” jelentette ki, majd rövidesen elbocsátották a honvédség kötelékéből. 1958. február 28-án – központi rendelkezésre - megfosztották rendfokozatától.

[Forrás : HIM KI Vadász Ödön 81495. sz. ti. ogy.]   

A leadben szereplő fotó pedig a http://kobold.theka.hu oldalról származik.

Szerző: nagylajoskiraly.gyalogezred  2012.09.24. 17:30 komment

Címkék: gyalogezred Somogy Kaposvár Ludányi Antal Krizanich Andor Vadász Ödön Gazsi Lajos Tevely Balázs 10. gyaloghadosztály Hunyadi védőállás 6. gyalogezred 36. gyalogezred Marcali

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylajoskiralygyalogezred.blog.hu/api/trackback/id/tr614799476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása