1942. május 17.  A keleti arcvonalon már megdördültek azok az ágyúk, amelynek az ellenfélre borzalmas hangon hirdeti, hogy megindult a harc a végső leszámolásra Európa győzelmének kivívására. (...) Ebben a történelmi időszakban avatta fel zászlóját a kaposvári tüzérosztály.

A Császár – rétnek az országút felőli felállított díszkapun át, amelyen az Isten hozott felírást virágfüzér vette körül és a kapu két szélén pedig hatalmas nemzeti színű zászló ékeskedett, egymásután érkeztek az előkelőségek: gróf Széchenyi Endre főispán, az alispán képviseletében dr. Begedy Péter vmi. főjegyző, Kaposváry György dr. kormányfőtanácsos, polgármester, továbbá a kaposvári hivatalok, intézmények vezetői és tisztviselői. De ott volt az ünnepségen – melynek színhelyén még látszott az éjjeli vihar nyoma. Kaposvár város egész polgársága, kimutatva azt a szeretet, melyet minden egyes ember honvédeink iránt érez. A Császár-rét szélén ez alkalomból felállított zászlórudakon piros – fehér – zöld  színű és a város színeit viselő lobogókat lengetett az enyhe tavaszi szél.

            Pontosan kilenc órakor felharsanó kürtszó jelezte a Kormányzó képviselőjének, nemes vitéz csatai Csatay Lajos altábornagy megérkeztét az ünnepségre, akihez szép szürke lován ülve odavágtatott a tüzérosztály parancsnoka és megtette jelentését. Ezután a Himnusz hangjai mellett a Kormányzó képviselője ellépett a kivonult alakulatok arcéle előtt. Felemelő látvány volt a lovaik nyergében szoborrá merevedett acélos tekintetű katonák sorfala.

            A felhők mögül kibújó nap melegen tűző sugarai mintegy dicsfénnyel aranyozták be a katonák acélsisakját.

            A szemle után a Kormányzó Úr képviselője a többi előkelőségek között helyet foglalt a díszsátorban, majd megkezdődött a tábori mise, amelyet a róm. kat. tábori főlelkész mutatott be.  Ezután pedig a ref. Tábori lelkész lépett a szószékre, hogy megtartsa az istentiszteletet a protestáns vallású katonák részére. Az istentisztelet után, amelynek keretében a protestáns tábori lelkész intézett szívhez szóló beszédet a katonákhoz, Begedy Péter vmi. főjegyző, az alispán képviselője beszéd keretében átadta a vármegye közönsége által adott csapatzászlót, melyet eddig az aktusig két díszruhás hajdú őrzött a tüzéreknek. Begedy Péter beszédében utalt arra, hogy ez a zászló a szimbóluma annak a szeretetnek, melyet a vármegye közönsége katonái iránt érez.

            Ezután a tüzérosztály parancsnoka átvette a lobogót, amelyre Stephaich Pálné alipánné kötött szalagot „ISTENBE VETETT RENDÍTHETETLEN HITTEL ELŐRE A GYŐZEDELMES BÉKÉIG”   jeligével.

            Ezután sor került a csapatzászlónak a felszentelésére, amelynek keretében a róm. kat. lelkész utalt arra, hogy a Boldogasszony oltalmába ajánlott Magyarország fiai mindig és mindenkor dicsőségesen harcoltak a hazáért, a keresztért. A magyar élni akarás jutalma az a szentévben megkezdődött csoda, amelynek során csonkaországunknak megnagyobbodása megkezdődött.

            A ref. lelkész a az Atya a Fiú és a Szentlélek Isten nevében mondott áldást a zászlóra.

            Ezután a zenekar a „Hiszekegy”- be kezdett majd az „Esküre!” – kürtjel után a zászlószegek beverésére került sor. Először a Kormányzó Úr képviselője, majd az alispánné, majd a kaposvári honvéd állomásparancsnok, a főispán, az alispán képviselője, a polgármester, vitéz Sándor Hugó a vitézek nevében és Matolcsy Oszkár ny. ezredes a leventék nevében vert be egy zászlószeget. Valamint minden alosztály egy tisztje, altisztje és egy legénységi állományú tagja vert be egy-egy zászlószeget. A zenekar a Himnuszt játszotta, majd az osztályparancsnok intézett beszédet a katonákhoz.

            „Sisakot le, eskühöz!” vezényszó után fedetlen fővel állottak a katonák az Isten szabad ege alatt, megesküdve a magyarok Istenére, hogy hűségesek lesznek a legfelsőbb hadúrhoz, Horthy Miklós kormányzóhoz, valamint Magyarországhoz, annak alkotmányához, és megvédik az országot minden külső és belső ellenségtől. Hűséget fogadtak a csapatzászlóhoz is.

            „Becsülettel élünk, halunk! Isten minket úgy segéljen, amen! –fejezték be esküjüket a tüzérek. Majd a Kormányzó képviselője megadta a parancsot a díszmenetre, melynek keretében a zászló és az előkelőségek előtt elvonultak a lovassági induló hangjaira a katonák.

            A Himnusz hangjaival ért véget a felemelő ünnepség.”

Ez a cikk az Új Somogy, 1942. május 18.-i számában jelent meg az 1-2.oldalon. A képek a szerkesztő tulajdonában vannak.