„Borzalmas a hideg. Állandóan 40–42 fok. A kimerültségtől és az éhségtől kifáradt emberek közül sokan az út mellett fagynak meg”

 

 

Hatvanhét éve, 1943. január 13-án indult meg az a szovjet támadássorozat, amely végül a 2. magyar hadsereg összeomlásához vezetett. Ennek az áttörésnek, az utána következő harcoknak és a fagynak 100-120 ezer magyar katona esett áldozatul, közülük hat-hétezer volt somogyi. Lukács Géza, a kaposvári hatodik honvéd gyalogezred aknavetős főhadnagya (a fotó bal oldalán) is ott volt azon a bizonyos napon. Az ő naplójából idézve és azt kiegészítve emlékezünk a Don-kanyarnál elesett magyar katonákra.

A kaposvári Nagy Lajos király 6. honvéd gyalogezred, amelynek ezredtulajdonosa maga az olasz király, III. Viktor Emánuel volt, 1942. június elején vonult ki a frontra. A katonák sokáig nem is tudták, hogy pontosan hová szállítják őket, és hogy milyen feladatot kell majd ellátniuk. Útközben hozták tudomásukra, hogy a kirakodási helytől mintegy 600 kilométert kell majd menetelniük olyan területeken át, ahol heves partizántevékenység zajlik. Június végén a folyamatosan bombázott Kurszk mellett elhaladva, a Don partján, Szvoboda városával szemben foglaltak állást. Az ősz folyamán csak kisebb harci cselekményekben vettek részt.

A katonák harci kedve ekkorra már jelentősen csökkent, erősen élt bennük a honvágy, felszerelésük hiányosságai – főleg a ruházat és a lőszerek terén – meglehetősen nyomasztóan hatottak rájuk. Erről sok esetben nem a magyar hadvezetés tehetett. A szövetséges németek ugyanis nem tartották magukat a Magyarországgal kötött korábbi megállapodásaikhoz.

A somogyi ezred egy részét november közepén a jól kiépített állásaikból új helyre vezényelték – Nyikolszkoje község mellett szó szerint kirakták őket a hóra –, és meglehetősen mostoha körülmények között kellett az új védelmi állásaikat kiépíteniük. Az új év első napján a katonák még a megszokott képet találták frontszakaszukon, ám ekkorra már mind a német, mind a magyar hadvezetésnek információi voltak arról, hogy a túloldalon az ellenség komoly erőket összpontosít.

Kinyílik a napló

1943. I. 3. Liski német tüzérekkel erősítettek meg bennünket. Orosz harckocsitámadás várható vonalaink ellen. 1943. I. 7. A napok lassú múlásában nagy változást hozott január 7. Ekkor tudtuk meg, hogy megyünk haza.”

A 6. gyalogezred két zászlóalját váltották a 12. gyalogezred kiérkező katonái, akik az arcvonal mögötti rövid kiképzés után még először vettek részt a védekezési harcokban. A leváltottak azonban nem tudtak hazaindulni. „1943. I. 14. Tizedikén este jöttem ki a legénység egy részével a tűzvonalból. 11-én az oroszok három támadását verték vissza a mieink. Indulásunkat így 24 órával elhalasztották. 13-án Osztrogozsszkba érünk. Itt alszunk, annak ellenére, hogy az itt lévő csapatok riadókészültségben vannak. Azt halljuk, hogy az oroszok áttörték a vonalainkat. 14-én hazafelé vezető utunk megszakad. Visszatérünk Rybenszkojéra, ahol tartalékban vagyunk. Itt várjuk az újabb parancsot, hogy a jóisten segítségével folytassuk utunkat hazafelé.”

A németek árulása

Osztrogozsszk fontos védelmi pont volt, később az ide visszavonult magyar–német egységeket ostromgyűrűbe vonták, ahonnan nagy részük sikerrel tört ki. A szovjet csapatok Urivnál indították meg a fő támadást, valamint egy másodlagos csapást a scsucsjei hídfő ellen. A január 12-i említett események ezek előzményei voltak, amelyeket a magyarok még visszavertek, a 13-i támadásoknak azonban már nem tudtak ellenállni. „1943. I. 15. Szrednye körvédelem. Hósáncokat építünk. 10 óra körül indul meg csapataink visszaözönlése. Összeköttetésünk minden irányban megszakad. Délután három órakor Osztrogozsszk irányába visszavonulunk.”

„1943. I. 16., Osztrogozsszk. A városban a németek meg akarják akadályozni a visszavonulásunkat. Egyedüli rendezett század a miénk. Este már felgyújtják a raktárakat. A sok raktár közül az egyikben 60000 téli csizma égett el. Este 9 órakor kapjuk a visszavonulási parancsot. A városból egyetlen úton mehetünk ki, a többi már az oroszoké. Lángokban álló várost hagyunk el.” Az ostromgyűrű bezárulta után még napokig tartották védelem alatt a várost, amiből aztán január 20-án éjjel törtek ki az ott rekedt magyar csapatok. A németek velük szemben sokszor ellenségesen viselkedtek. „1943. I. 17., Verettye. Egész éjjel menetelünk. Oldalunkban mindenütt harcok folynak. Sietnünk kell, nehogy utunkat elvágják. Borzalmas a hideg. Állandóan 40-42 fok. A kimerültségtől és az éhségtől kifáradt emberek közül sokan az út mellett fagynak meg.” A támadás után a honvédeknek folyamatosan ezt a hideget kellett elviselniük, az időjárás semmit sem javult azokban a napokban. A fagysérülések elviselése mellett támadásokat vertek vissza, valamint az utóvédharcokban is részt kellett venniük. A fegyvereik, puskáik, lövegeik alkatrészei viszont gyakran elfagytak, nem működtek vagy eltörtek. A feladatok végrehajtása így nehezen volt lehetséges, és kemény pszichikai terhet rótt katonára és vezetőre egyaránt. „1943. I. 19., Bugyeni. Reggel nyolc órakor érjük el Bugyenit. Tiszti karhatalmi szakaszba osztanak be. Őrséget állunk az élelmiszerraktárnál. Mindenki menekül a városból. Páncélos csapataink maradványai harcolnak az orosszal, és késleltetik előnyomulását. Négy napig tartunk ki a városban. 1943. I. 26., Tudonye. Mindennap 25-30 km-t menetelünk a hideg orosz télben. Sokszor térdig érő hóban, töretlen utakon, hófuvásban, orosz házakhoz szállásolunk. Megtelünk tetűvel. Fehérnemű csak az van, ami rajtam van. Ellátásunk rossz. Van nap (huszonnegyedike), amikor csak egy darab kenyeret kapunk. A lakosság szegény. Csak krumplit tud adni.”

A 2. magyar hadsereg ellátmányi helyzete katasztrofális volt. Az igényelt utánpótlásnak mindössze a töredéke jutott ki az arcvonalra, többek között a vasúti szállítás nehézségei miatt. Az élelmezést a mozgó konyhák biztosították volna, amelyek a főbb útvonalakon voltak felállítva, ám ezeket a visszavonuló katonák rendszerint elkerülték, ellenséges légi- és partizántámadásoktól tartva.

„Menjünk haza”

1943. II. 11., Oljanovka. Folytatjuk menetünket hátra. Az emberek fáradtak és betegek. Hihetetlen lelkierővel menetelnek fagyott lábakkal, betegen, mert nyugatra, hazafele megyünk.” A hadsereg maradványait közel 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január közepéig 17 ezer olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, de a legtöbben sebesülten. A fegyvertelenek között a – menetszázadokban – visszavonuló, leváltott alakulatok katonáit is megtalálhattuk. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. „1943. III. 28. (Orucs, Petrehaniza.) A Don mentén elesett hősök emlékének áldozunk. Az ünnepélyen jelen van Jány vezérezredes. Puszta Sándor pap-költő, leányfalui plébános mond ünnepi beszédet. Érzem, hogy kivételesen nagy szellem és kivételes szónok mondja el súlyos mondanivalóját. A szavak mégis súly nélkül lepattognak rólam, nem jutnak el az értelemig, és semmiféle benyomással nincsenek rám. Szünet nélkül csak az otthon iránti vágy él bennem, s egy ritmust ver vérkeringésem: menjünk haza!”

A 2. magyar hadsereg megmaradt részei végül április végén kerültek haza, maga a napló írója, több somogyi katonával együtt, május 3-án hajnalban érkezett a kaposvári vasútállomásra. Fogadtatásuk egyáltalán nem volt olyan ünnepélyes, mint amilyen közel egy évvel előtte a búcsúztatásuk.

A diktatúra évtizedeiben nem lehetett érdemei szerint kezelni a 2. magyar hadsereg tevékenységét és eredményeit. Írásunkban igyekeztünk rávilágítani rendkívüli körülményeikre, azaz a hidegre, a hiányos felszerelésre és a rossz fegyverzetre, a kitartásukra – hiszen idegen ország földjén harcoltak, helyenként hősies egyéni haditetteket vittek véghez –, és arra, hogy semmiképp nem kellett szégyenkezniük.

Az írás a Magyar Hírlap 2010. 01.13.-i számában jelent meg

Szerző: nagylajoskiraly.gyalogezred  2010.07.23. 22:04 1 komment

Címkék: magyar király hírlap nagy lukács lajos kaposvár géza gusztáv don kanyar jány gyalogezred osztrogozsszk liski szrednye bugyennyj orucs

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylajoskiralygyalogezred.blog.hu/api/trackback/id/tr42171915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.